14,5 óra költöztetés. Mennyei... 2 teherautó, plusz 3 Ford Transitnyi cuccot telepítettünk át A-ból B-be (bezzeg az én költözésemhez elég volt egy Suzuki Swift...). Minden puhos izmom fáj, már előre érzem az izomlázat. Volt olyan pont, amikor már-már az ájulás szélén voltam (köszönhetően annak, hogy mindezt rohadt melegben csináltuk), de megmakacsoltam magam, hogy nem leszek gyenge és végig csinálom. Sikerült. Elsőként érkeztem és az utolsó távozókkal távoztam. Természetesen hoztam a formám és lepakolásnál az esetek kb 70%-ban valahogy mindig úgy értem oda a teherautóhoz, hogy épp egy nagy szekrény/polc vagy vmi nehéz cucc várt a platónál. Yeah, that' tyoical me. Szerencsére szép létszámú brigád jött össze, úgyhogy pörgősen ment a dolog, de még így is rohadt sokáig tartott. Azt mondanom se kell, hogy milyen jó érzés volt dolgunk végeztével kiülni a teraszra és kinyitni egy sört. Hulla fáradt vagyok, de nagyon elégedett. Tudtam végre segíteni valamiben egy nagyon jó barátomnak (és családjának), aki már nagyon sok mindent tett a szűkebb baráti körömért. Hogy hogyan fogok kimászni az ágyamból reggel (vagy inkább de.) és elvégezni az itthoni teendőimet, az még kérdéses, de ez most egyáltalán nem izgat. Hosszú idő után egy kicsit megint boldog vagyok (for the time being). Nem azért, mert velem történt valami jó, hanem mert vmi hasznosat csináltam.
Na, ojaszuminaszai, serzetes, balra el.
