Idáig is eljutottunk. Hosszú évek éjszakai műszakban eltöltése után végre most már hivatalosan is kijelenthetem, hogy befejeztem. A mai az utolsó éjszakám. Jövő héttől kezdődően én is 8 órát fogok dolgozni naponta, mint minden normális ember (kivétel erősíti a szabályt...). Ezzel persze kevesebbet fogok keresni (heti -8 óra), de még így is többet fogok kapni ahhoz képest, amit a TD-ben kaptam. Kényelmesen be tudom osztani és talán még félrerakni is sikerül továbbra is (mostanra egész jó kis tartalékot sikerült már összeszednem). Nemsokára talán meg is tudom venni a hőn áhított Honda CBF 600-ast automata mosógépet, ami jócskán megkönnyítené az életemet... Végre teljes lesz a hétvégém, lesz némi időm meló előtt tenni-venni otthon, melóból hazaérve megtehetem, hogy tv-zés, pókerezés, stb. közben megigyak 1 sört (vagy 2-t :D ) és nem kell minden házimunkát, hivatalos ügyet 2 nap alatt elintézni, ami elvileg a szabadidőm lenne, ha nem be tudom majd osztani, hogy ma ezt, holnap azt csinálom meg. Lesz életem. Végre. A meló értelemszerűen pörgősebb lesz, de nem igazán érdekel. Ültem én már 12 órát majdnem folyamatosan hívásban, úgyhogy nagyon újat nem tud már mutatni ez a munka. Jó lesz. Oh yesss!
Természetesen videót is posztolok, ahogy szinte mindig. Mi más is illene ide jobban, mint a Nightwish - End of An Era dvd-ről az egyik kedvenc nótám tőlük, méghozzá a Ghost Love Score: